Swift

Sütőtökkrém leves



Sziasztok!Még egy egészen kicsi hátra van az őszből így elhoztam nektek egy igazi szezonális levest, igazán megbizsergette a családom ízlelő bimbóit. Mi az öcsém kivételével egy meglehetősen sütőtök szerető csapat vagyunk, így egy ősz e telhet el anélkül, hogy legalább háromszor az asztalra kerüljön ez a finomság. Én hiába szeretem, kissé már kezdtem unni, hogy csak az egyszerű megsült formájában kerül a hasunkba, így kissé utánajártam a dolgoknak. Legelőször egy Kávékülönlegességet készítettem belőle, majd ezzel párhuzamosan következett a leves is ami meglehetősen nagy sikert aratott.
Valami oknál fogva az emberek egy rész sokkal jobban szereti a krémleveseket, mint a sima, áttetsző, vagy éppen minden rágós dologgal megpakolt változatokat. Jómagamat amolyan arany középutat kedvelő egyénnek tartom, de az biztos, hogy odáig vagyok a levesekért, és imádon kísérletezgetni is.
Amire ehhez szükség lesz:

🖤  0,5kg sütőtök
🖤 egy közepes/nagyobbacska édesburgonya(attól függően, mennyire sűrűre szeretnénk a levest.
🖤1 közepes fej vöröshagyma
🖤 2dl főzőtejszín
🖤 1liter hús alap lé (természetesen házi húslevesből a legfinomabb, de húsleveskockával is tökéletesen helyettesíthető)
🖤 só, bors, kevés szerecsendió ízlés szerint
🖤 sótlan tökmag vagy napraforgómag a díszítéshez

A kávéval ellentétben itt nem sütjük meg előre a tököt, csupán nyersen alaposan meghámozzuk az édesburgonyával együtt, majd nagyobbacska kockákra vágjuk, hogy könnyebben megfőjön. Ha igazán kísérletező kedvünkben vagyunk, akkor 1-2 szál répát is apríthatunk a levesbe. Egy vegetáriánus csoporttársam szerint igazán különleges ízt ad neki, ő mindig tesz bele. 
Feldarabolva a krumplit, tököt és a hagymást is negyedelve egy lábasba tettem őket, úgy öntve fel annyi alap lével, ami pont elfedte, ami az esetemben egy liternek felelt meg. Ekkor kezdetlegesen a sóval, borssal, szerecsendióval befűszereztem, majd hagytam főni.
A láng nagyságától függő az idő ami alatt megpuhulnak a zöldségek, egy villával könnyen ellenőrizhető; mikor készül el. Nem kell aggódni, a zöldségek kissé össze fognak esni. Ha már minden megpuhult levéve a tűzről egy botmixerrel teljesen elpépesítettem mindent, míg egy kis darabka zöldség sem marad benne. Amint ez megvolt visszahelyezve a tűzre adtam hozzá a tejszínt, úgy kevergettem forraltam alá kicsit, majd kóstolva ízesítettem még. Miután kihűlt egy mélytányérba szedve szórtam meg a tetejét frissen őrölt borssal és sótlan tökmaggal ami nem csak látványra néz ki étvágy gerjesztően, hanem az íz élményt is jócskán fokozza!

Nálunk ez a leves abszolút sikert aratott! Az öcsém is többször repetázott, holott neki a sütőtök hallatától is borsódzik a háta. Mi még a karácsonyi menübe is bevettük, így szerintem egy próbát megér! Írjátok meg nekem, ha kipróbáltátok, mindenképpen kíváncsi vagyok a véleményeitekre! 

Ezek is tetszhetnek

0 Vélemény?

Flickr Images