Szoba albérlőként pro-kontra

Sziasztok!
Nos, itt még nem nagyon ejtettem róla szót, de a nyáron én is megkaptam az édes kis várva várt SMSem, miszerint nem kevesebb, mint 3hét múlva belekezdek a NAGYBETŰS egyetemisták életébe. *tapsvihar*

Sok huzavona volt azzal, ami általában a többség fejében egyaránt megfordul, hogy a kollégium vagy egy albérlet/ kiadó szoba az előnyösebb választás az első, ha nem az összes egyetemi évre. Ha az ember ilyen döntés előtt áll, akkor a legtanácsosabb pro-kontra listát írnia magának, ahogyan azt a nyáron én is tettem, így kibújik a szög a zsákból, s ha nem is a nyílt tények alapján, de úgy fogja a diák igazítani a tollát, hogy a égeredmény a szíve vágyához közelebb álljon. ;)
A kollégium sok szempontból előnyös, hiszen közel vagy a többi diáktársadhoz, el tudod kérni SOSben a jegyzeteket, hatalmas kollégiumi bulik szoktak lenni, és igazából eléggé pénztárcabarát megoldás is. Persze nem kell elfelejteni, hogy itt legelső évben mindenképpen kell, hogy legyen szobatársad, valamint nem mindenki juthat be az egyetemi kollégiumokba. 
Nálam végezetül egy kiadó szoba lett a végmegoldás, amire igaz volt Amy gondolatmenete, hogy egy albérletet nem megtartani nehéz. Heteken keresztül keresgéltem a kiadó szobák után, de lássuk be...hiába a modern technológia, aki kizárólag csak messengerben érdeklődik, az semmire nem megy.
Gyerekek...TELEFONÁLJATOK. Ez szinte az egyetlen megoldás, hogy bármit is megkaparintsatok, amit az interneten kinéztetek, hiszen a telefon gyorsabb, határozottabb, közlékenyebb módszer, mint egy ,,Szia, érdekelne a szoba. Elérhető még?" sablon üzenet. Mint utólag megtudtam az én leendő főbérlőmet is egyszerre 25en rohamozták meg facebook üzenetekkel, mikor is érkezett tőlem a hívás, és sokkal szimpatikusabbnak talált hang alapján, tüzetesen elmondva a hívásom okát, mint a facebookon való zaklatást. Jack pot baby!
Visszatérve a poszt eredeti céljára, én mindenképpen egy kedves, ízléses, meleg albérletben lévő szobát részesítek előnyben, hiszen itt sokkal kényelmesebben, otthonosabban érezheti magát az ember, s nincs egy állandó szobatársa, ki folyton folyvást ott csicsereg a fülébe skypeon a barátnőivel, vagy rosszabb esetben minduntalan hordja fel magához az embereket akár nem csak egy délutáni teázgatásra. 
Sok szoba szerepelt a listámon, bár tény és való, mindet azonnal lemondtam, mikor a főbérlőm rábólintott a telefonos, képek alapján történő foglalásomra, hiszen a leendő szobácskámba belestem. Kissé emlékeztet az itthonira, némi extrákkal. Az egyedül baj viszont a bérelt szobákkal, amik mindig, de mindig problémák lesznek, amíg valaki szert nem tesz egy vásárolt saját lakásra, az a korlátoltság. 
Nem panaszkodás képen, dehogyis, de az ilyen szobákat általában nem szeretik a főbérlők, hogyha tele fúrjuk polcokkal, amikre a könyveinket, növényeinket akarjuk aggatni. Nekem ez az, ami nagyon, de nagyon fog hiányozni onnan. A szobám kincsei a könyveim és a rengetek zöld kis barátom, ám most komoly fejfájást okoz, hogy az új helyemen mégis hova rakjam őket? Ez az a korlátoltság, amitől kissé óckodik az ember, de mint tudjuk; a jó cél érdekében sokszor áldozatokat kell hozni. Ki tudja, talán az első szemeszter végére összebarátkozunk annyira, hogy egy polc felkerülhessen a falamra. Drukkoljatok! :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Design alap: Crystal