Swift

Vigyázz! Kész! Posztolj! - Gyerekkorunk filmjei, meséi


Sziasztok!
Pár hónapja léptem be ebbe az új kezdeményezésbe, és ugyan azóta rengeteg téma volt már, sajnos ez még csak a második ilyen irományom. Eddig sajnos vagy kicsúsztam az időből, vagy nem tudtam a témával kapcsolatos tapasztalataimról írni. Azonban mikor megláttam a jelenlegi témát azonnal felcsillant a szemem és beindultak a kis fogaskerekeim.
Szerintem gyakorlatilag születésem óta menthetetlen mesemániás vagyok, még így, lassan 19 éves fejjel is. Minden mesének megvan a maga varázsa, legyen az egy Disney tündérmesétől kezdve, egy mozgalmasabb Robin Hoodon keresztül egészen a humoros Garfieldig. Kiskoromban nehéz dolog volt engem elszedni a televízió elől,különösen azután, hogy egészen hamar megtanultam kezelni a kazetta lejátszónkat, így már szabad kezet adtam magamnak a folytonos figyelemlekötésben. Igen, jól olvasta mindenki, én a mesenézést még a régi kazettákon csüngve kezdem, amikre a kedvenc meséim létező összes része fel volt véve 1-1 ismerősünk által, kiktől én nagylelkűen megkaptam. Ez a poszt arra is jó volt, hogy felnézzek a könyvespolc legtetejére, ahol a mai napig megvannak ezek a kazettáim, és kissé -------.
Tom&Jerry, Scooby Doo, Nincs több suli!, Dumbó, Pom-pom meséi, Dzsungel könyve, Vuk, Lapics, A Mézga család, ezek min megvoltak, és meg is vannak nekünk, és mindegyik felejthetetlen mese a számomra.
Barátnőmmel a minap beszélgettünk pont a mesékről, már a nyári munkánkra készülve, és akkor döbbentünk rá, hogy sajnos a generációnkból rettentően kevesen vannak, akik hozzánk hasonlóan nézték még este a TV macit, és akik valóban tudják ki az a Mazsola és Tádé, Mirr-murr, A legkisebb ugrifüles, Kukori és Kotkoda, Süsü, Dr Bubó, Frakk,Szafi, Ludas Matyi, a Flinstone család és persze A kockás fülű nyúl. Számunkra ezek éppen olyan meghatározó alakok, mint például Hofi Géza.
Voltaképpen én 3 kedvenc sorozatomat szerettem volna ebben a bejegyzésben kiemelni, amik örökké a szívemben maradnak, és ha a mai napig meglátom a tévében, ugyanúgy leülök elé és végignézem az aktuális részt, és éppen ugyanolyan nehéz elrángatni előle, mint régen.

Szerintem a Rejtély Rt. volt az első csapat, akikre kiskoromben elkezdtem csorgatni a nyálam a nagy színes doboz előtt. Minden része fel van véve kazettára, és ha nem láttam mindegyiket legalább 5x, akkor egyszer sem. A mai napig kívülről fújom az össze "szörnyet" akikkel dolguk volt, bele értve a különkiadású egész estés filmeket is.
A Scooby-Doo eléggé meghatározó mese a velem egykorúak számáéra. Természetesen itt is van, aki nem szívesen gondol vissza a mesére, de ilyen mindig elő fordul. Talán ez volt az, aminek az újranézését követően felnőtt fejjel egy kisebb megvilágosulás lett úrrá rajtam. Régen annyira természetes volt, hogy 4 tini a kutyájával jár-kell a nagyvilágban, és különböző rejtélyeket old meg, és voltaképpen kicsiként én is így képzeltem el a jövőm. Sajnos ahogyan felnőttem be kellett látnom, hogy ez nem így van. Soha az életben nem engednének el 4 középiskolás kamaszt, hiszen ők a hivatalos mesében is csak tinik, kik gimnáziumba járnak, hogy egy kisbusszal össze vissza járkáljanak a világban. És mint ahogyan régen természetes volt hogy könnyű szerrel állítanak fel csapdákat mindenhová, most már tisztán tudom, hogy egy-egy ilyen kis akciójukat, nemhogy megköszöni a hatóság, de a való világban még a meg is bírságolnák/le is csuknák őket birtokháborításért.
 
A technológia haladtával természetesen elkerülhetetlen, hogy a közkedvelt mesék grafikája is változzon, de amennyire szerettem régen ezt a mesét, most már legalább annyira áll fel a szőr a hátamon tőle. Az eleinte kedves rajzok grafikája először felfelé kezdett haladni, majd egy csettintésre tűnt el a süllyesztőbe az 5éves gyerekrajzok mellett. Szerintem a képen is jól látható az eredmény, miért vagyok csalódott sajnos, hiszen tökéletes lett volna, ha a rajzolók megmaradnak a második generációs alapnál. Nem beszélve a történetekről, ahol a jelenlegi, legutolsó csapatott úgy ahogy van fenekestül felforgatták. Csak néhány részt láttam, de sajnos az éppen elég volt. Az eddig vagány, de divatmániás Dianát, most egy elmebeteg hülye picsának állítják be, akinek mániája minden résznél valami hülye szokást felvennie (vagy solymász, vagy bábokon keresztül kommunikál, vagy bajuszt hord. Mind abszurd, nevetséges és értelmetlen dolgok, hogy kitöltsék az űrt, mivel az előző évadokkal ellentétben itt már semmit nem csinál ami a nyomozás érdekében történne) Scooby, és Bozont egyre többet vitatkozik, Vilma pedig idegrohamokat kap ha valamit nem sikerül elsőre megoldania. Fred...nos Fred öreg barátunk meg felette a tipikus macsó szőke herceg szerepét, de neki is ugyancsak kevés dolog sikerül, és a "szörnyek" elfogás már leginkább csak a véletlen műve.
Szóval összefoglalva ugyan régen ez volt a létező legkedvencebb mesém mára sajnos lekerült a repertoáromból. Egy valamit viszont a Scooby-Doo mindig is tökéletesen bemutatott, mégpedig azt; hogy a VALÓDI szörny mindig is az ember.


A másik kedvenc mesém vitathatatlanul a Tom&Jerry. Egy mókás humoros kis sorozat egy valódi macska-egér játékról, ahol sohasem a macska nyer. Igazából hogy is nézne már ki, ha Tom egyszer csak elkapná Jerryt és megenné több száz gyerek szem láttára? Ugyan kérlek. 
Ugyan ennek a mesének nincs igazi tanító célzata, leginkább csak a gyerekek szórakoztatására találták ki, mégis felnőtt szemmel jó pár érdekességet fedezhetünk fel benne.
Természetesen nem feledkeztem meg az egészestés filmekről sem, ahol ugyancsak külön grafikát kaptak, kerek, egész története volt, és az egyik, amivel kissé elrontották a mese varázsát, mégis érdekes és izgalmas újdonságként szolgált, hogy az egyik ilyen filmben először, és talán utoljára hallhatjuk Tomot és Jerryt beszélni. Igen, tudom, van pár mese, amiben 1-1 mondat erejéig megszólalnak egy ,,Nekem?" kérdés erejéig. Itt kivételesen a film negyede felé jönnek rá, hogy a másik is tud beszélni, és onnantól kezdve természetesen végigdumálják a filmet, ami az elején még furcsa, de a végére már teljesen megszokottá válik, és az elkövetkezendőkben kissé hiányzik is majd.

A grafikai újuláson kívül szinte az egyetlen dolog, ami változik a rajzfilmen, az Tom gazdáinak kiléte. Az első pár évben mindig csak a lábukat lehetett látni, s csak később mutatta meg a gazdák egész alakját, de természetesen volt olyan is, mikor Tom egyedül élt egy házban. A gazdák sem ugyanazok voltak, hiszen eleinte egy molett néger nő volt az egyedüli gazdája a mi szürke macskánknak, majd később már egy vékonyabb fehér nő kényeztette őt, ki hol egyedül, hol családban volt. Ezzel ellentétben a mai, legmodernebb változat az, ahol Tom és Jerry két úgy mond alternatíva között ingadozik. Az egyik egy kéttagú család, ahol velük van Cövek(Spike) valamint Jerry unokaöccse Falatka(Schantal) is. A másik környezet ahol megtaláljuk őket egy tudós laborja, ahol Jerry van, mint házi kedvenc, Patkány barátjával és egy irreálisan okos hörcsöggel, akik hárman mindig a Professzor kísérleteiben segítenek. Ebben a változatban szegény Tom egy kóbormacska, aki mindig a laborba betörve próbálja elkapni a rágcsálókat. 
A Scooby-Dooval ellentétben itt nem csalódtam a grafikai és történeti változásokban. Ebben a modern változatban nem degradálták le a szereplőket, és annak ellenére, hogy még mindig kergetőznek, itt már (legalábbis az egyik verzióban) tisztességgel együtt élnek a szereplők. Ugyan még mindig meg van köztük a feszültség az ellentétek miatt, de a legtöbb helyzetben együtt dolgoznak, a gazdáik érdekében. 



Még kisiskolás voltam, mikor felfedeztem a reggeli Garfield sorozatot a tévében, és macskamániásként azonnal ráfüggtem. Egy nagy vörös macska, aki csak eszik és alszik. Kell ennél jobb? Igaz ami igaz, eléggé tetszetős életmód volt, kellő humorral, amit sokszor már akkor értékelni és feldolgozni is fel tudtam. Ezt nem mellékesen tetőzte Garfield Nermállal szemben tanúsított utálata. Meglehet azért, mert én sem kívántam soha a hátam közepére sem az ilyen feltűnési viszketegségben szenvedő egyéneket. Mondhatni ebben a lusta, folyton éhes, másokat szekáló macskában a lelki állatomra találtam. 
A kis párperces rajzfilmekkel kezdtem, amit emlékszem akkor még az Orson és barátaival együtt vetítettek. Ezután jöttek az újságárusoknál található képregények, amiknek fanatikus gyűjtője lettem, miután már az igazi nagy Jim Davis könyvet is a kezeimben tarthattam Garfield egész, kerek történetével, szakadatlan lelkesedéssel.

Garfield és barátai grafikai fejlődésben kis és kevés lépésben haladtak, és ők valóban jól csinálták. Az eredeti rajzos változat és a mostani szerintem remekül meganimált változat között mindössze csak egy lépcsőfok volt, ami ha jól emlékszem talán csak egyetlen kisfilm/játék erejéig hatott. A mai napig nagy imádója vagyok ennek a narancssárga kis szörnyetegnek, és szívesen megnézem a jelenlegi modern változatát. Sajnos már nem tapasztalom hogy a retro filmeket adnák a tévében. Ennek ellenére neki a sztoriját szerencsére nem rontották el. Persze, vannak benne irreális történések, mint például a földönkívüli lasagnák támadása, és a gonosz tudósok szövetkezete, de az ilyen extráktól eltekintve az íróknak sikerült történet hűnek maradnia, persze némi csavarral megspékelve. Ugyanis Garfield a jelenlegi műsor szerint nem John macskája, hanem tévésztár, és a Garfield és barátai valóban egy tévésorozat, amiben ő a főszereplő, és ezt ő is nagyon jól tudja, amit sokszor fel is használnak történelemként. Szerintem még mindig roppantul szórakoztató maradt a kicsik és nagyok számára, amivel kiérdemelte nálam  a csillagos ötöst. 
Persze nem lehet elfeledkezni a mozifilmes változatairól sem, ami animálás terén csúcs szuper lett és attól eltekintve, hogy a filmekben Ubulként ismert kutyust a rendes Oddie néven szólítják, semmi panaszom nincs, egyik részére sem.

Összességében ezt  a három számomra roppantmód meghatározó mesét szerettem volna kiemelni hiszen ők álltak mindig is a legközelebb a szívemhez :)

Ezek is tetszhetnek

0 Vélemény?

Flickr Images