Swift

DIY ♡ egyedi vászontáska

Sziasztok!
Hihetetlen boldogság jár át, amit talán még jó pár ember velem együtt élvez. Két hete megvolt a ballagás, és a múlthét csütörtököt bezárólag megvoltak az írásbeli érettségijeim is. Néha szavakba önteni se tudom, mennyire boldog vagyok ettől. Úgy érzem felszabadultam, és enyém a világ minden szabadideje és kényelme... persze csak amíg eszembe nem jut, hogy közelegnek a szóbelik is, de addig még van 5 hét.
Rengeteg pozitív dolog történt velem szerencsére az elmúlt időszakba, ami szinte az életem minden területére kihat, vegyük itt akár a jövőbeli terveket, továbbtanulást vagy a blogolási szándékaimat. Végre a ballagásnak köszönhetően összegyűlt a pénzem és megtudtam venni életem első saját laptopját, ami most már fogja rendesen az internetet, nem fagy le 10percenként és...egyszerűen tökéletes. Ő lesz a hű társam reményeim szerint az elkövetkezendő éveimben, fog segíteni utamon, legyen az iskolai vagy blogos irány. Szegényemet már nem kíméltem, mert túlvagyunk egy 15oldalas úgymond "szakdolgozaton", de ki tudja mi jön még.
Nem is húznám tovább a szót, terveim szerintem hamarosan bemutatok mindent egy HAUL bejegyzésben, de most a nagy örömködések közepette hoztam nektek egy pofon egyszerű vászontáska DIY bejegyzést :)

Mint általában a legtöbb csináld magad bejegyzésem ez is végtelenül egyszerűnek mondható. Sokkal inkább sorolnám az időigényes kategóriába, mint a nehézbe. Nekem ez a minta másfél órát vett el az estémből, bár közben beszélgettem is barátnőmmel, de ez már mellékes.
Amire szükség lesz:
vászontáska
textilfesték
vékony ecset
papír (amire a mintát rajzolod, vagy a már kinyomtatott minta)
Tulajdonképpen ebben az egészben nincs semmi ördöngösség. Az egyik talán legnehezebb dolog a minta nagyságának a meghatározása. Nem jó, ha túl kicsi, és az se ha túl nagy. Tanácsos a táska közepére helyezni, így a leglátványosabb, de természetesen mindenki magának dönti el, hogy hol a neki legtetszetősebb.
Én ezt az aranyos, és szerintem mókás motívumot a netről néztem le, úgy rajzoltam át nagyobb méretbe, ét A4-es lapot használva.
Innentől kezdve nincs más hátra, mint a mintát a táska belsejébe elhelyezni, és a helyére igazítani. A legjobb, ha vastag, erőteljes fekete vonalak vannak a mintádon, mert úgy jobban átüt az anyagon. Ezt a táskát napközben a legjobb elkészíteni, mivel ilyenkor nagy és erős a természetes fény és jobban kirajzolódik a mintád az anyag alatt, de ha csak este van rá időd, akkor nincs más teendő, mint egy erős lámpával felülről világítani.
A minta a táska anyagának vastagságától függően fog látszani, így ha vastagabb anyagú vászontáskát vesz valaki, annak igencsak hunyorítania kell, hogy pontosan le tudja követni a vonalakat. Esetleg rajzolhatsz otthon egy aprócska mintát, ami természetesen nem maszatol, és amikor elmész táskát venni, akkor magaddal viheted, és ott megnézheted, mennyire látszik át, így könnyebben tudsz választani.
Nos, ha már helyén a minta és hellyel-közzel látjuk is a vonalakat, akkor következik a legidőigényesebb része, a festés. Óvatosan kell húzni apró vonalakat, hiszen ez nem véletlenül textil festék, ha elrontjuk akkor nem fog kijönni vízzel. Éppen ezért babrás és sok időt igénybe vevő munka ez, de szerintem megéri a végeredményt, hiszen így igazán egyedi, és a te stílusodhoz a legjobban passzoló táskáid lehetnek.
Remélem tetszett nektek ez a bejegyzés,és a hasznotokra válik!
Sziasztok!

Ezek is tetszhetnek

0 Vélemény?

Flickr Images